Elkésve ugyan...

Sziasztok!

Nagyon nagyon nagyon régen voltunk már itt. Renivel még nem beszéltem erről de a mai nap folyamán megejtjük. Hét komment érkezett az első részhez és nagyon sokáig vártatok minket mi meg eltűntünk. Ne haragudjatok! Jön a nyár, a jó idő és végre vége lesz a sulinak. Ha Renivel sikerül megbeszélnem akkor folytatjuk a sztorit a nyáriszünetben, de garantáltan le is zárjuk. Egy rövid, pár részes történet lesz melynek egy nyár alatt vége. Hamarosan újra jelentkezünk és ne haragudjatok!

xoxo HeartBreaker

Első rész. - Autókázás

Sziasztok!:)

Nem szeretnénk túl sokat beszélni.Reméljük elnyeri a tetszésetek a rész. Igyekeztünk mindent megtenni! 

Köszönjük a négy feliratkozót és a két kommentet.Nagyon jól esett!♥

Ui: Nem kell megijedni nem szeretnénk ha a blog csak "szex" jelenetekkel lenne tele de a történet része lesz ez is.Kellemes olvasást és hagyjatok magatok után némi nyomot!:)

xoxo

Ren_&HeartBreaker

A barackszínű szobámban készülődtem ugyanis vacsorázni megyünk egy kedves ismerőseinkhez, pontosan ezért nem fordítottam nagy hangsúlyt a kinézetemre. Egyszerű fekete nadrágot, egy világos felsőt és egy hozzáillő pulóvert vettem fel, hogy ne fagyjak meg odakint. A hajamat kiengedve hagytam és készen is voltam.

Az ajtó előtt toporzékoltam, hogy végre ajtót nyissanak. Pármásodperc múlva ez meg is történt, és kedvesen beljebb invitáltak minket. Lekapkodtunk magunkról a kabátjainkat és helyet foglaltunk a nappaliban. Én az egyik barna fotelt választottam. Felhúztam a lábaim és kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Az előtte lévő üveg kis asztal tele volt minden féle nassolnivalóval, poharakkal és üdítőkkel.

- Egyetek és igyatok nyugodtan. – mondta a lágy hangon Diana néni. Apu rá is csapott azonnal és falni kezdet egy krémeseket. Fogalmam sincs, hogy-hogy fog a rendes ételből is enni. Beszélgettünk pontosabban ők beszélgettek én pedig csak figyeltem őket. A két férfi egy hoki meccsről beszélt, Anyu és Dania a semmiről csacsogtak. A nők tényleg képesek a semmiről is órákat beszélni.

Autózúgásra lettem figyelmes, ami olyan hangos volt, hogy még az ország másik felében is hallották.

- Megjöttek. – Az idős nő felpattant a kanapéról, hogy az ajtóban várhassa a vendégeket. Nem tudtam, hogy többen leszünk, de a szüleim igen. Egy cseppet sem voltak meglepődve. Apa épp egy viccet mesélt Brucenak, amin hangosan felnevettem.

- Nagyi – szólt egy hang, mire én azonnal abba hagytam a nevetést. A szívem egy percre megállt és nem dobogott tovább. Ő az. Hangja kiskorom óta a fülemben cseng, de most másmilyen volt. Mélyebb, erősebb, férfiasabb, de mindezek ellenére én bármikor felismerném.

Egy folytában a nappali ajtaját figyeltem, azt akartam, hogy minél hamarabb megjelenjen előttem. Pár éve itt hagyott, nem keresett. Haragudtam rá, de örökké nem tudok, főleg most, hogy tudom, itt van tőlem pár méterre. Látni akartam és ölelni a gyerekkori barátomat.

A helyiségbe először Pattie jelent meg. Felálltam és mosolyogva megöleltük egymást, majd a szüleimet is üdvözölte. Ott álltam és vártam még mindig. Lépj már be kérlek. Izgultam. Láttam a tévékében és az interneten, de még sem tudtam mire számítsak. Vajon barátságos lesz vagy távolságtartó? Lehet nem is akar már látni? Hisz akkor keresett volna már, nem? Kérdések sokasága merült fel bennem, de mielőtt végig tudtam volna mindent gondolni megjelent előttem. Engem nézett. Mozdulni sem tudtam, arra vártam, hogy tegyen valamit. Végül halvány mosoly jelent meg az arcán és a karjaiba vont, azonnal viszonoztam az ölelését. Szorosan tartottuk egymást.

- Szia – suttogta a fülembe és arcon puszilt. Szédítő illata megcsapta orromat.

- Szia – köszöntem én is. Mély levegőt vettem, hogy magamba szívhassam illatát és elengedtük egymást.

- Örülök, hogy látlak – mondta és látványosan végig nézet rajtam. Tetőtől-talpig.

- Én is.– válaszoltam lányos zavaromban. Hihetetlen,hogy ennyi év után is zavarba tud hozni. Oké, régen oda meg vissza voltam attól a kisfiús arcától és a gyönyörű mosolyától.De ez más.Egészen más.Remeg a gyomrom miközben egymást figyeljük.Furcsa,hogy semmi feszültséget nem érzek kettőnk között annak ellenére ami régen volt.Talán az ünnepi hangulat teszi.

Vacsora után a többiek hol Pattie történeteit hol pedig Justint hallgatták. Úgy vettem észre, hogy kerül engem. Érkezésükkor olyan kedvesen és barátságosan köszöntött, azóta pedig egy szót sem váltottunk egymással és ez zavart. Nagyon.

- Elmegyünk autókázni? – lépett mellém a konyhában, mikor vízért mentem ki.Egy pillanatra a víz is megállt a torkomban ha ez lehetséges.Váratlanul ért a gondolat,hogy közösen autókázzunk.Hangulatváltozása pedig még jobban meglepett mint az előző dolog.Mindig úgy gondoltam,hogy a fiúk rettentően furcsák. Ebben a mai napon biztos lettem.

- El. – bólintottam. Hagyta, hogy megigyam a vizet,szólt a többieknek,hogy merre megyünk és azon kaptam magamat,hogy már a kabátunkat vesszük.Furcsa izgalom lett rajtam úrrá.Kiléptünk a verandára. Kanada mindenidők legszebb helye.Legalábbis számunkra biztosan.Lassan szitált a hó, a talpunk alatt pedig ropogott a már földre érkezett adag.Sötét volt de mégis igazán biztonságban érezte magát az ember.Nyugalom és meghittség áradt szét bennem.Miután beültünk a kocsiba próbáltam kikapcsolni és nem arra figyelni,hogy remeg a kezem, dübörög a szívem. Összevissza mentünk minden fele, igazából nem is nagyon figyeltem, hol vagyunk. Egyszer csak leállította az autót, de nem szólalt meg.

- Azt hittem nem akarsz beszélni velem – böktem ki végül.

- Miért ne szerettem volna? – ráncolta a szemöldökét. Kicsit oldalra fordult, hogy jobban lásson.

- Kerültél egész este. – válaszoltam és megismételtem a mozdulatait. Tényleg nem voltam felkészülve a találkozásunkra. Váratlanul ért minden. A köztünk lévő levegő más volt, mint eddig és nem tudtam miért. Gondoltam arra, hogy azért, mert régen találkoztunk már, arra, hogy már nem vagyunk kisgyerekek, de nem ez volt az oka.

- Pedig nem volt szándékomban ilyet tenni.-suttogta halkan, miközben engem nézett.Csak engem. Tekintetünk találkozott én pedig egy pillanatra elvesztem.Az idők alatt semmit nem változott a pillantása leszámítva azt,hogy mennyi múltat cipel már magában.

- Mindegy – vágtam rá mosolyogva. Tényleg nem haragudtam rá.

- Gyönyörű vagy Caitlin. – mondta hirtelen a szám pedig nagyra nyílt a meglepetségtől. Zavarba hoz. – És elpirultál.

- Ömm..Köszönöm – nyögtem ki nehezen ezt az egy szót. Arcomat a tenyereimbe temettem. Fura hatással volt rám. Ahogy néztem őt, késztetést éreztem, hogy hozzáérjek. Ez lenne a vonzalom? Pár óra alatt, így kialakult volna? Tény, hogy Justin irtó jól néz ki, nagyon sokat változott. Sexi. Férfias.

- Még csak 5 órája vagyok itt és elcsábítasz a jelenléteddel. – Kezeimet lehámozta az arcomról. Kényszerített, hogy a szemeibe nézzek, abba a csodás szemekbe, ami teljesen elvarázsolt. Arca túlságosan közel volt hozzám.

- Mit csinálsz, Justin? – kérdeztem halkan.

- Megakarlak csókolni. – Figyelmem az ajakira téved, amit kétszer is megnyalt. Édes istenem. Tényleg akarom a csókját? Azt hiszem. Sosem éreztem még ilyet, de én is megvesztem érte.

- Tedd meg – suttogtam bátortalanul. Igazából fogalmam sincs mi ütött belém, de érezni akartam az ajakit. Nem is kellett neki kétszer mondani, azonnal a számra tapadt. Lágyan csókolt, mint még soha senki. Puha ajkai tökéletesen illetek az enyéimre, nyelveink táncot jártak és amíg a kezeit az arcomon pihentette, addig én a hajával játszottam.

Nem tudom, hogy kerültünk a kocsi hátsó üléseire, de nem bántam. Justin a melleimet markolászta, miközben hol a számra, hol pedig a nyakamra adott puszit.

- Justin – szólaltam meg.

-  Hmm – morogja, de nem vált el tőlem.

- Örülök, hogy itt vagy.

- Aha. Én is, de örüljünk egy kicsit később. – A melleimen lévő keze lejjebb kezdtek el kalandozni és a nadrágomon keresztül simogatott. Hihetetlen érzés volt. Az egész testem remegett, pedig még csak nadrágon keresztül ért hozzám. Mi lenne, ha nem lenne rajtam még az sem? Őrület. Egyre jobban vágytam rá.

- Justin – mondtam újra. – Tudod én még…

- Te még? – suttogta két csók között, közben folyamatosan masszírozót. – Franc se gondolta, hogy haza jövök és ilyen jó fogadtatásom lesz.

- Én sem gondoltam volna – sóhajtottam. – Justin, szűz vagyok – hadartam. Már a legelején ezt szerettem volna elmondani neki, de nem bírtam kinyögni. Őszinte akartok vele lenni, tudnia kell. Justin hátrébb húzódott, kedvesen mosolygott és jobb kezével megsimította az arcom. – Ennek őszintén örülök. Becsülendő dolog. – Homlokon puszilt.

- Úgy gondolod? – kérdeztem vissza.

- Úgy, de komolyan érdekel – rám pillantott. – Mikor akarod elveszíteni? Lassan húsz éves vagy. – Hangjában inkább érdeklődés volt, mint megvetés és ennek örültem.

- Tudod eddig nem alakult úgy az életem, hogy megtörténjen. Mondjuk úgy, hogy nem rajtam múlott. – magyaráztam. – Taszítóm a pasikat. – És tényleg, így volt. Volt két barátom, de egyikkel sem jutottunk el szinte semeddig. Gondolom, velem van a baj. Nem is értem, Justin miért van még itt velem.

- Ilyen külsővel? – Hülyén nézett rám. – Ne viccelj – mosolygott és újra hozzám hajolt, hogy megcsókolhasson. – Szeretnéd, hogy magamévá tegyelek? – Ez egy jó kérdés volt. Szeretném, hogy Justin vegye el a szüzességem? Az agyamban villámsebességgel futottak át a dolgok, de nem gondolkodhattam sokáig. Az gáz lenne. Különben is hülye vagyok én? Mit gondolkodok? Persze, hogy szeretném!

- Fura, de igen. Szeretném – suttogtam. – Nem egy kocsiban képzeltem el, de ez most nem érdekel.

- Nem a helyszín és az idő számít, csak az, hogy kivel. – Igaza volt. A másik fél a legfontosabb. Justin lassan lehúzta rólam a felsőm. Bátran nyúltam a pólójáért, hogy levehessem róla. Felsőtestének minden négyzetcentiméterét feltérképeztem. Izmai megfeszültek érintésem alatt, ami mosolygásra késztetett.

- Gyönyörű vagy – ismételte.

- Eddig is zavarban voltam, de most még jobba – kuncogtam halkan. Egy melltartóban és egy nadrágban feküdtem az ülésen.

- Imádom a csipkés cuccokat – morogta. – És neked jól is áll.

- Sokat gondolkodtam reggel, hogy melyiket vegyem fel. Éreztem, hogy így kell döntenem – mosolyogtam rá, de ő nem nézett felém. Élveztem minden érintését, de amikor a lábam közé nyúlt megijedtem. Ezt ő is észrevette és abba hagyta azt, amit csinált.

- Már ennyi elég – mondta és megpuszilta a szám. – Öltözz fel – mosolygott, de éreztem, hogy rosszul esett neki. Felkaptam magamra a felsőm, visszamásztunk előre és haza indultunk. Szóval ennyi. Próbáltam végig gondolni az elmúlt egy-két órát, de nem igazán ment. Azt hittem majd mesél az életéről, nevetgélünk és lényegtelen dolgokról beszélgettünk, ehelyett a felsőtestemet kényezteti. Megleptem magam és nem értettem néhány dolgot, ahogy megláttam Justint rá akartam vetni magam, ilyet még senkinél nem tapasztaltam. Évek óta nem láttuk egymást, nem beszéltünk, erre haza jön és majdnem a lábaim közt kötött ki, de megijedtem amint hozzám ért. Ott. Tuti nem vagyok normális. Azt mondtam neki, hogy szeretném ha magáévá tenne aztán, amikor ott lenne a lehetőség megfutamodom?

Szerencsére senki nem vett rajtunk észre semmit, próbáltunk normálisan viselkedni egymással, ami sikerült is.

- Fantasztikus nap volt. Köszönöm Justin – mondtam az ajtaja előtt.

- Én sem. – A fenekembe markolt, magához húzott és megcsókolt. Talán nem is haragszik.

- Justin ne itt – figyelmeztettem, pedig szívesen belemerültem volna az ajkaiba.

- Jó, jó – morogta. Hátrébb lépet. – Jó éjt.

- Jó éjt, Justin és még egyszer köszönöm.

Az óra már késői időt mutatott, ezért Dania és Bruce ragaszkodtak, ahhoz, hogy itt maradjunk éjszakára. Még jó, hogy ekkora ez a ház, így mindenkinek saját szobája lett. Az enyém egészen pici volt, de tetszett, ezért is választottam. Egy két személyes ágy az egyik sarokban, mellette egy íróasztal, egy kisebb szekrénysor, ahová épp, hogy befér pár ruhadarab és egy televízió. A falak csupaszok voltak, ahogy minden más is. Egyszerű és kellemes. Gyorsan megfürödtem a lenti fürdőszobába és kényelmesen belevetettem magam az ágyba, már épp készültem volna aludni, amikor megcsörrent a telefonom. Ki a fene kereshet most?

„Az ujjaimat nézem, amik nem rég a melleidet fogdosták. Lesz folytatás?” – olvastam Justin sms-ét.

„Justin, Justin, Justin. Mit teszel te velem?” – pötyögtem a választ.

„Megakarlak rontani”

„Idők kérdése és megfogsz”

„Ezt kihívásnak veszem”– válaszolta.

„Ahogy gondolod ;)” – szívem hevesen vert, izgultam és már is megrontott.

„

„Elfoglak fenekelni” – ezt olvasva el is képzeltem, ahogy Justin combjain fekszem és a fenekemet csapdossa. Uramisten. Élveztem, hogy húzzuk egymás az agyát és jól esett, hogy valaki vonzódik hozzám.

„Csak ne olyan hevesen” – írtam mosolyogva. Éreztem, hogy ő is ezt teszi a másik szobában. Tényleg nem értem magam. Kívánom, de még sem hagyom neki.

 „Akkor jó éjt Cait. ;)” – írta utoljára.

Nekem is aludnom kellett volna, de nem tudtam. Azok a meseszép barna szemek csillogtam előttem és csak rá tudtam gondolni. Bocsánatot sem kértem tőle, hogy mondhatni visszautasítottam. Bocsánatot kellene egyáltalán kérnem? Bátorságot vettem és átmentem hozzá, hátha mégsem alszik még.

Prológus

Sziasztok!:)

Nem is tudom mivel kezdjem.Talán a legfontosabbal.Engem ismerhettek a The Twins blogról.Természetesen azt a blogomat is folytatom.Nem fogom félben hagyni.De most itt vagyok, Ren_-el együtt. Egy ideje elég jóban vagyunk Renivel és felmerült bennünk az ötlet amit most meg is valósítunk.Nagyon szeretem Renit és szerintem érdekes lesz együtt írni.Az első szösszenetet tőlem kapjátok. [ HeartBreaker ] Egy rövid kis prológust hoztam.

Kellemes olvasást!

Prológus - Karácsony

[ Justin Bieber szemszöge ]

Fogalmam sem volt,hogy az életem merre megy.Hogy mi lesz belőlem.Azzal sem voltam tisztában,hogy mekkora hatalom van a kezemben és,hogy mivé lettem.Egyik nap még egy átlagos gyermek voltam aki a focilabdát rúgta rongyosra a másik nap pedig már egy sztár aki a világ szeme elé került.Felkavarodott az életem.Elfelejtettem embereket, hagytam,hogy a hírnév elmossa őket a szemem elől.Egészen addig a napig.

Nem hiszek a csodákban vagy a tündérmesékben.Egyik sem hozza el a várva várt érzést.A Földön egyetlen egy dolog hoz változást az életünkbe.Az pedig Mi magunk vagyunk.Nekünk kell tenni azért,hogy legyen valami.Hogy az élet mozduljon jobbra vagy balra.

Viszont ez a nap maga volt a varázslat.Nem értettem mi történik velem.Tudtam,hogy haza megyek. Már hónapok óta erre a napra készültem.Jönnek az ünnepek illő lenne a családommal tölteni.Ezer éve nem ültünk össze úgy mint régen és ez csak nekem köszönhető.Így most végre úgy döntöttünk anyával,hogy haza utazunk Kanadába.

Az egész út valami furcsa melankólikus hangulatban telt el.A repülőn jobb elfoglaltság híján az ujjaimmal dobolgattam, zenét hallgattam, aludtam és egyéb furcsa dolgot műveltem.Anyának szerintem már az ideigeire mentem.Nem is csodálom.Zabáltam, szó szerint zabáltam , mint egy malac, vedeltem mint egy ló.Ennyi gumicukrut egyszerre talán még soha nem ettem meg.Nem értettem magamat.Mire rájöttem,hogy mi is ez az érzés ami hatalmába kerített már a landoláskörül jártunk.Izgultam.Nemes egyszerűséggel izgultam minden porcikámban.Pedig aztán nem is teltházas csarnok elé készültem kilépni és nem is az elnök és családja számára adtam elő valamit, pusztán haza értem.

Mégis izgultam és ez csöppet sem változott mikor az autóban ülve nagyanyámék házafelé vettük az irányt. Tudom,hogy náluk nekem és anyának mindig van hely.Mikor megtudák,hogy velük karácsonyozunk majd kiugrottak a bőrükből.Szeretem mikor mamit boldoggá teszem.A mosoly az arcán nekem is mindig mosoly csal az arcomra.

Leparkoltam a házzal szemben , mivel a felhajtón két autó is állt.Mind a kettő szépen takarítva, jó állapotban parkolt a nagyszüleim háza előtt, miközben a nyitott garázsban jól láttam nagyapa autóját is.Szóval vendégek vannak "nálunk".A hó mindent belepett és még most is hulldogált a magasból.Imádom Kanadát.Nincs ehhez fogható hely.A hófehér táj minden elvesztegetett percért kárpótolt amit nem töltöttem itt.

Miután kivettem a saját és anya csomagjait is elindultunk a házhoz melyben a gyermekkorom nagyrésze lakozott.Anyával az oldalamon lassan sétáltam fel a lépcsőn.Ajtót nyitottam neki hagytam,hogy bemenjen előttem.Leráztam magamról a havat, letettem a bőröndöket az előtérben és már a kabátomat vettem le mikor valami hang ütötte meg a fülemet.

Vékony,könnyed hang volt.Halk nevetés melyet ezer közül is megismernék.Hiába hallottam már ezer éve.Akkor is felismerném.Nem lehet elfelejteni ezt a gyönyörű csilinlegést azzal a meseszép arckerettel mellyel rendelkezik.Ki a fene hívta meg őt is?